„Akik hisznek, azoknak nem kellhet bizonyíték. Akik nem hisznek, azoknak nem létezhet bizonyíték.” - Stuart Chase

Mitől abszolút egy igazság? Attól, hogy megkérdőjelezhetetlen. A saját szemünkkel látjuk, a fülünkkel halljuk, az ujjunkkal tapintjuk, és hasonlók.

Tegyük fel magunknak a kérdést: ilyenek az igazságaink? Aligha. Legtöbbször azért fogadunk el valamit igaznak, mert másoktól ezt halljuk. Minél többször és minél több embertől, annál inkább. Különösen, ha olyan számunkra hiteles források erősítik meg, mint mondjuk a szüleink vagy a tanáraink. Azt olvassuk például, hogy Napóleon egész Európát meghódította – de vajon igaz ez? Honnét tudhatjuk? Nyilván nem találunk senkit, aki a saját szemével látta vagy a saját bőrén tapasztalta, ezért jobb híján hiszünk a történelemkönyveknek. Tényleg vannak fekete lyukak? Akkora gravitációval, hogy a fotonok sem szabadulhatnak el, így – visszaverődő fény híján – teljesen láthatatlanok? A fizikusok szerint léteznek, tehát szerintünk is. A helyzet az, hogy a legtöbb dolog működését nem értjük, mégsem kételkedünk abban, hogy van, aki igen.

De még ha a saját érzékeink is hitetik el velünk, hogy valami igaz, hihetünk-e nekik? Az érzékelés útján szerzett élményeinket legtöbbször megfeleltetjük olyasminek, amit korábban már tapasztaltunk. Ha valami hápog és sárga csőre van, arról feltételezzük, hogy kacsa. Ha valakit egy rendőrségi fotón látunk, számmal a kezében, arról feltételezzük, hogy rossz ember.

Az érzékelésünk nyomán alkotott kép tehát óhatatlanul előítéletes. Mi történne például akkor, ha olyasmivel találkoznánk, amit még soha senki nem látott? Azt mondják, az amerikai indiánok belefutottak ebbe, amikor először kötöttek ki náluk az európai felfedezők vitorlás hajói, amelyekhez hasonlót addig még nem láttak. Állítólag furán reagáltak az eseményre: napokig nem is látták a hajókat, míg mások különféle, általuk ismert dolgoknak, mondjuk felhőknek hitték őket.

Nem rendelkezünk hát a képességgel, hogy tévedhetetlenül megállapítsuk valamiről, igaz-e. Csakhogy ettől még a dolgok valamilyenek, s nekünk reagálnunk kell rájuk. Amikor elfogadjuk a történelemkönyvek állításait, a magunk számára igazzá tesszük Napóleont – akár létezett, akár nem. Döntünk az elfogadása mellett.

Ám attól függetlenül, hogy mi nem alkothatunk ilyeneket, léteznek abszolút igazságok – mint Isten létezése, amit az érzékelésünk útján talán nem tapasztalunk, de ettől még tény. Nekünk nincs más dolgunk, mint felismerni és dönteni mellette.

Az érzékelésünk megbízhatatlan, ezért sosem perdöntő, hogy valamit látunk vagy hallunk-e., Igazságok léteznek, csak érzékelés útján nem mindig vagyunk képesek felismerni – vagy épp ellenkezőleg: amit igaznak hiszünk, hamisnak bizonyul. Mindig mi döntjük el, mit fogadunk el igazságnak. Ezért is kérdőjelezzük meg mindig meggyőződéseinket – kérdőjelezzünk meg mindent.