Nem ugyanarról az Istenről beszélünk?

„Mit talált, aki elveszítette Istent? És mit veszített, akit megtalálta Istent?” - Ibn Allah el-Iskanderi

„Mindenkit vallásosnak nevezek, aki megérti mások szenvedését.” – Mahatma Gandhi

Nem.

Egyetlen vallás sem egyeztethető össze más vallásokkal. Minden vallás kizárólagosságot követel magának. Minden vallás azt állítja magáról, hogy az egy és megmásíthatatlan igazságot képviseli.

Ha elfogadjuk Isten létezését és nem kreálunk magunknak saját hitrendszert, mint azt sokan teszik, akkor választanunk kell egy már létező vallást. Ezek a vallások ellent mondanak egymásnak, tehát egyszerre nem lehetnek mind igazak. Ennyit arról az elméletről, hogy mindnyájan ugyanazt az istent imádjuk, csak másik úton közelítünk hozzá. Igaza csak egy valakinek van, ebből pedig következik, hogy mindenki más téved – vagy ami rosszabb, hazudik.

Ha megnézzük a vallásokat, azt látjuk, hogy elsöprő többségüket emberek alapították, mint Isten követei, prófétái. Akár Konfuciusznak, akár Mohamednek vagy Buddhának hívják, mégiscsak halandó emberről beszélünk. Az egyetlen kivétel a kereszténység, amelyet maga Isten hívott életre, amikor emberi alakot öltve a földön járt. Jézus kétségbevonhatatlanul bizonyította isteni mivoltát. Ha nem is számítjuk a különféle csodákat, akkor is feltámadt, vagyis megtette, amire egy ember sem képes: legyőzte a halált.

manypaths.jpg

Jézus pedig választás elé állít minket. Kijelenti, hogy Ő az egyetlen út. Más vallások nagy tanítóként, prófétaként elismerik a hatalmát, ő azonban kijelenti, hogy senki sem szolgálhat két úrnak. Valaki vagy mellette van, vagy ellene. Nincs középút. Csak egyetlen igaz Isten és ebből következően egyetlen igaz vallás létezhet.

Ha elfogadjuk, hogy Jézus valóban létezett – amit mellesleg bizonyítékok támasztanak alá -, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy nem lehetett csupán nagy tanító. Ő azt állította magáról, hogy Isten fia, ha pedig hazudott, akkor vagy szélhámos volt, vagy elmebeteg – máskülönben nem vállalta volna a kínhalált olyasmiért, amit „nem követett el”. Ha igaznak fogadjuk el a szavait, akkor azt is igaznak kell elfogadnunk, hogy a kereszténységen kívül minden más vallás tévtanításra épül. Talán elképesztően önhitt dolog egy kereszténytől, ha kijelenti, hogy több milliárdnyi hívő téved, de ha elfogadjuk az igazságot, nincs más lehetőségünk, mint kizárni minden hazugságot. A világon sok milliárdnyi hívő él tiszteletreméltó, jó életet, amilyet az igaz Isten is szán nekünk, és rengetegen közülük kivételesek, sőt páratlanul csodálatosak, de ez sem változtat a tényen: csak egyetlen hit – nem vallás! – hozhat üdvösséget és vezet el az igaz Istenhez.

ret up.png