„Ha én tévedek Istennel kapcsolatban, legfeljebb elvesztegetek egy életet. Ha te tévedsz Istennel kapcsolatban, elvesztegetsz egy örökkévalóságot.”- Lecrae

„Isten létezése nem szubjektív. Vagy létezik, vagy nem. Nem a véleményemtől függ. Lehet saját véleményem, de nem lehetnek saját tényeim.” - Ricky Gervais

Isten létezéséről semmi olyat nem mondhatok, amit ne cáfolhatnál valamilyen hihetőnek tűnő magyarázattal. Isten létezése talán nem is bizonyítható tudományos módon, bár a történelem során sokan megpróbálták.  (Csak egy példa: már régen megfigyelték, hogy a természetben minden nyugvó állapotban van, amíg valamilyen erő ki nem mozdítja ebből. Mindez alapján logikusnak tűnik, hogy a teremtés kezdetén az ősanyagot is kimozdította valami a mozdulatlanságból – Isten. Istennek pedig örökkévalónak kell lennie, máskülönben valamikor létezett volna egy olyan állapota, amiből Őt is kibillentette egy erő. A világegyetem mozgatóereje tehát Isten.)

A természetfeletti lényege éppen az, hogy az érzékeinkkel megtapasztalható és az elméleteinkkel leírható természet törvényei felett áll.

Ezek a törvények egyébként sem állandóak. Ismereteink szüntelenül bővülnek és elavulttá teszik a régebbi elméleteket, ettől mégsem kerülünk közelebb a világ megértéséhez. Ez a tudomány legnagyobb fogyatékossága: sosem lesz képes hiteles választ adni az igazán fontos kérdésekre. Azokra a kérdésekre, amelyekre tudat alatt mindig is keressük a választ. Miért vagyunk itt? Miért létezünk? Mi célja van az életünknek? Létezik-e sorsszerűség? Mi lesz velünk a halál után? Minderre a tudósok jobb híján ezt válaszolják: a létezés csupán biológiai folyamat, amely az élet fenntartásán kívül nem szolgál semmilyen célt. Megszületünk, megöregszünk, meghalunk, lebomlunk. Kész. Ennyi. A létnek nincs semmi értelme, hacsaknem a létezés maga. Sivár gondolat.

Mi, keresztények ezzel szemben hisszük, hogy az életnek igenis van értelme, sőt célja, amit a világot és benne minket is megteremtő Isten határozza meg. Amint Ő színre lép, minden a helyére kerül, többé nincs szükség szövevényes elméletekre, az anyag és energia kölcsönhatását leíró egyenletekre. Végre magyarázatot kapunk a miértre.

(Még egy tudományosabb elmélet: az elfogadott alapelv szerint bármely tetszőleges jelenség magyarázatai közül mindig a legegyszerűbb a helytálló. Ahhoz, hogy az isteni világrend bizonyíthatóan megállja a helyét, csupán egy feltételnek kell teljesülnie: a mindenható és örökkévaló Isten létezésének. Ha Isten létezik, minden értelmet nyer – legfőképpen a mi létezésünk.)

De honnét tudhatjuk mi, hogy van Isten?

Ezzel fontos válaszúthoz értünk: hinnünk kell Isten létezésében. Éppen úgy hinnünk, ahogyan bármi másban, amit nem tudunk kézzel tapintani vagy szemmel meglátni. A hit tudatos döntés a részünkről: esélyt adunk valaminek, azután meglátjuk, mi lesz.  Nem véletlenül hasonlítják a hitbéli döntést ahhoz, mintha leugranánk a szakadékba. El kell rugaszkodnunk addigi meggyőződéseink sziklájáról és bele kell vetnünk magunkat az ismeretlen mélységbe, méghozzá abban a hitben, hogy bármennyire mély ez a szakadék, valaki végül elkap minket.

A kisgyermekek még nagyon élvezik, ha feldobálják őket, és az apjuk kezében egyetlen pillanatra sem jut eszünkbe, hogy talán nem kapja el őket. Gyermeki önfeledtséggel vetik bele magukat a játékba, bíznak és hisznek a szüleikben. Ahogy felcseperedünk, ez a gyermeki hit lassan kiveszik belőlünk, tudatosulnak a veszélyek, minden kudarc és fájdalom egyre óvatosabbá tesz minket, miközben megtanuljuk, hogy csakis önmagunkban bízhatunk. Mi irányítjuk az életünket, és talán az egyik legnagyobb félelmünk, hogy kicsúszik kezünkből az irányítás. Ehhez a kontrollhoz mindenáron ragaszkodunk, még akkor is, ha nyilvánvalóan nem tudjuk kézben tartani az életünket, hiszen mindnyájan cérnaszálon lógunk. Elég egy baleset, egy betegség, szinte bármilyen váratlan esemény, és elveszítjük a kezdeményezést, legfeljebb reagálni tudunk a velünk történő eseményekre.

Az irányítás elveszítésétől már csak azért is rettegünk, mert meggyőződésünk, hogy mi tudjuk a legjobban, mi a jó nekünk. Tudjuk, mit akarunk. Célokat tűzünk ki magunk elé és teszünk a megvalósításukért, a dolgok az általunk megszabott mederben haladnak. Kár, hogy a legtöbbször ez nem jön össze – azért sem, mert sikerünk a külső tényezőktől és nem utolsó sorban másoktól is függ -, de még ha sikerülne is, ezen az úton nem jutunk el a boldogsághoz.

Mi hívők úgy gondoljunk, hogy ez azért van így, mert nem vagyunk a helyünkön. De hol a helyünk? Ahová a teremtőnk és alkotónk, Isten szánt minket. Ő okkal és céllal teremt meg mindnyájunkat, s csakis akkor élhetünk teljes életet, ha azt tesszük, amire Ő szánt minket. A legtöbb, Istentől távol élő ember nem is nagyon tud válaszolni arra, mi szeretne lenni vagy mivel szeretne foglalkozni - legnépszerűbb válasz a gazdagság és a semmittevés. Csak keveseknek sikerül megvalósítaniuk önmagukat. Sokan, még ha el is fogadják Istent, úgy gondolják, a hitük önmagában nem fordítja őket a jó irányba, ettől még nincs helyük a világban és nem is érzik jobban magukat.

Pedig ebben a világban mindenkinek megvan a helye és mindenkinek van helye. Mi emberek képesek vagyunk hihetetlen bonyolult gépezetek gyártására, amelyek olykor sok ezer alkatrészből állnak, és mindnek megvan a maga funkciója, egyetlen egy sem felesleges. Ha mi képesek vagyunk erre, akkor Isten, aki ezt a világot – ha úgy tetszik, ezt a hihetetlenül bonyolult gépezetet – megalkotta, mennyivel inkább képes rá! Ha pedig ez igaz, akkor Te, mint e gépezet egyik alkatrésze, sehogy sem lehetsz felesleges. Senki sem Isten tévedése. Okkal és céllal vagy itt a földön, még ha éppen nem is tudod az okot és a célt. Isten nem hiába teremtett téged. Megvan a magad funkciója, s ha nem töltöd be, nemcsak a gépezet működik kicsit rosszabbul, de te is elveszíted a célodat. Azt a célt, amire Isten – vagy ha úgy tetszik, a terveződ – megalkotott.

Ha adunk egy esélyt Istennek és hiszünk Benne, Ő valóban megváltozatja az életünket, méghozzá kézzel fogható módon. Új értelmet és célt ad neki. Ehhez pedig semmi másra nincs szükség, csak egyetlen tudatos lépésre. Elrugaszkodásra korábbi meggyőződéseink sziklájáról. Hitbéli ugrásra.

Ha Isten valóban létezik, nincs veszítenivalód, ha adsz Neki egy esélyt. Egyetlen hívőt sem ismerek, aki megtérése után azt mondta, bár ne tette volna. Nézzük innét: ha Isten nem létezik, és mi hiszünk benne, legfeljebb teljesebb életet élünk és olyan dolgoknak szenteljük magunkat, amelyeket igazán fontosnak érzünk. Nagy valószínűséggel magunkévá teszünk egy olyan értékrendet, aki anyagi gyarapodásunktól függetlenül megajándékoz minket a lelki elégedettséggel. Úgy érezzük, a helyünkre kerültünk. Ha viszont Isten létezik és mi nem hiszünk benne, akkor nagy baj van. Nem hogy az életben nem találjuk meg a boldogságot, de a halálunk után még sanyarúbb sors vár ránk. A hittel csak nyerhetünk.

Istennek, mint teremtő erőnek, léteznie kell, másként mi se lennénk most itt. A semmiből sosem lesz valami. Ha elfogadjuk Isten létezését, azzal csak nyerhetünk, mert a döntés pillanatától Ő igenis működik az életünkben. S még ha Isten nem is létezne, mit veszítünk azzal, ha hiszünk Benne? Mindentől függetlenül teljesebb, céltudatosabb életet élhetünk.