„Az emberek nem azért kerülnek a pokolba, mert nem kellenek Istennek, hanem mert nekik nem kell Isten.”

„Istennek nem kell büntetnie minket, csak elég hosszú életet adnia, hogy büntessük magunkat.”

- Barbara Kingsolver

Kényes téma: a bűnről érthető okokból senki sem szeret beszélni. Vagy azért, mert nem hajlandó elfogadni a létezését, vagy mert nagyon is érintett a kérdésben.

Ha Istent elfogadjuk tökéletesnek – másmilyen istennek pedig mi értelme lenne? -, akkor azzal is számolnunk kell, hogy Isten bűntelen, de mi, bár az Ő mintájára jöttünk létre, nem vagyunk mentesek a bűntől. Ennek oka, hogy szabad és független lényeknek lettünk teremtve, tehát bármikor hozhatunk rossz döntést  – amit, hidd el, meg is teszünk. Ha úgy érzed, te még sosem döntöttél rosszul, ezúton is gratulálok.

De mi számít bűnnek? Egy mondatban: minden, ami elválaszt Istentől. Nem kell a sötétben tapogatóznunk, Ő elég pontosan meghatározza, mit tart bűnnek. Ha a Biblia önmagában nem elég, ott van még a lelkiismeretünk, ami jelzi a kilengéseinket – más kérdés, hogy ha nem hiszünk Istenben, akkor ez a lelki iránytű sem hat meg minket különösebben. Isten minden esetben tudatja velünk, hogy amit teszünk bűn-e vagy sem – más kérdés, hogy hallgatunk-e Rá, vagy csak legyintünk egyet.

Amennyire tudhatjuk, Isten végletekben gondolkodik – Számára nincs kis vagy nagy bűn. Furán hangzik, de Nála mások megbántása és meggyilkolása között nincs lényegi különbség. A bűn az bűn, ezért büntetés is csak egy van: halál. Szigorú büntetés, de Isten bűntelen, tehát nem lehet közössége a bűnnel – így azzal sem, aki bűnt követ el. S mivel örökkévaló,  a bűnös ember – aki az Ő képére teremtetett, tehát elvileg élhetne örökké – halálra van ítélve. A tapasztalat is ezt mutatja: az emberek bizony meghalnak. Isten elfogadása sokat változtathat a dolgon: ha a testünk meg is hal, a lelkünknek nem kell követnie a pusztulásba. Halálra vagyunk ugyan ítélve, de kaphatunk feloldozást a büntetés alól.

A kereső ember nehezen emészti meg a tényt, hogy egy újszülött eleve bűnösen jön a világra. Kicsit nehéz elhinni, hogy a rózsaszín kisbaba, aki a légynek sem ártott, máris bűnös.  Ezért is fontos megértenünk, hogy mi a bűn. Megismétlem: minden, ami Isten és közénk áll. Az ember a kezdet kezdetén egyértelművé tette, hogy képes visszaélni a szabad akarattal – már a legelső kísértésnél elbukott. A szabad döntés képessége hajlamossá tesz minket a bűn elkövetésére. Ez nem azt jelenti, hogy „rosszak” vagyunk – egyszerűen nem tudjuk mindig elfogadni az Isten által megszabott korlátokat. Nem fogadjuk el, hogy ezek a korlátok – amelyek sokszor élvezetes és kívánatos dolgoktól választanak el minket – a mi érdekeinket szolgálják. Jól lenne például ágyba bújni a másik feleségével, férjével, barátnőjével, barátjával, de ez csak rövid távon kellemes, idővel óhatatlanul károkat okozunk vele másoknak – és önmagunknak. A testünknek talán jó, amit teszünk, de a lelkünk kárt vall. Isten meg akar óvni minket a bűneink következményeitől, ezért tilt meg egy sor dolgot, még ha ezt nem is könnyű elfogadnunk.

Mindnyájan úgy születünk, hogy nem veszünk tudomást Róla, ami már önmagában bűn, de nem jelenti, hogy ezért ostoroznunk kellene magunkat. A bűn csupán egy állapot, ami együtt jár a földi élettel – a test esendő, és mi képtelenek vagyunk bűn nélkül élni. Ha bűntelenek tudnánk lenni, nem lenne szükségünk arra, hogy Isten megkegyelmezzen nekünk. Ha bűntelenek tudnánk lenni, nem lenne szükségünk Istenre – hiszen magunk is tökéletesek lennénk.